Élménytúrák és történetek

Zöld Háromszög

Zöld Háromszög

Felhőgleccser és tátrai panoráma a Dunakanyarban

Az év utolsó napján látogattam meg először Magyarország egyik legszebb kilátóhelyét egy kis barangolással egybekötve, mely során egy tragikus szilveszteri emlékművet is találtam.

2017. március 30. - Borembukk

Ősszel olvastam a hírt, hogy átadták az (új) kilátót a Prédikálószéken. Be is terveztem, hogy az első adandó alkalommal megtekintem. Kapóra jött az év végi jó idő, ezért úgy döntöttem, hogy a 2016-os évet egy túrával zárom.

A már-már szokásosnak tekinthető hajnali busszal indultam Újpest-Városkaputól és 8 órára már Dömösön voltam. Egy gyors kávé után már útnak is indultam, a piros-zöld-sárga jelzésen. A látványos kilátóhelyek környékének kétségtelen előnye, hogy annyira kitáblázottak, hogy eltévedni szinte lehetetlen, ebből következik a hátránya is, hogy jelentősen megnő a kirándulók, turisták száma, ami miatt azonban veszít az adott hely a vadregényességéből.

wp_20161231_08_19_02_pro_1.jpg

Kicsit nosztalgikus hangulatban tértem le az erdei ösvényre, hisz a környékhez kötődnek az első túrázós élményeim, itt volt ugyanis a Szőke-forrásnál az első cserkésztáborom, még a múlt évezredben.

A Malom-patak melletti ösvényen lassan meg is érkeztem a Prédikálószék előtti nagy kaptató aljához, a Szent-fa kápolnához. A kápolna környékét nemrég újíthatták fel, nem tartom kizártnak, hogy a kilátó átadásával párhuzamosan itt is rendbe tették a dolgokat.

wp_20161231_08_33_03_pro_1.jpg

Ezen a helyen a leírások szerint 1885-ben két libapásztor leányka egy bükkfa derekán tündöklő fényesség közepében (a Boldogságos Szűz) Mária képét látták ragyogni, jobb karján a kisded Jézust tartva, fényes koronával fejükön. Ennek az emlékét őrzi a Szentfa-kápolna és zarándokhely a dömösi erdőben. A kifüggesztett lapok alapján Georgius bácsi a következőképpen emlékezik meg a dömösi csodafáról:

"Dömös község háta megett magas hegyek és rengeteg erdőségek vannak; a község főutcáján a templom mellett végigmenve a falu alsó végén folyó kis patakhoz érve szép völgybe jut az ember; a patak szélén haladva tíz perc alatt eljut a balparton álló csodafáhozA szép sugár bükkfa, melyen az égi tünemény látható, lehet harminc éves és az erdő szélén áll; jobbról és balról mellette egykorbéli, de vékonyabb sugár bükkfák állanak; a háta megett kissé emelkedettebb helyen fiatal erdő terül el.

A csodafa zöld farácsozattal van körülvéve; kis asztalka áll előtte, mely fölött több buzgó látogatók által ajándékozott Mária-képek vannak elhelyezve; egy mindig égő lámpa körül, melynek fényét az egyes buzgó hívek által meggyújtott számos gyertyák nagyban emelik.

Ha az ember csak egyszerű futó pillantásokkal szemléli ezen csodafát, semmi különöset sem talál rajta, éppen olyan, mint akármelyik fiatal sugár bükkfa; de ha jól megvizsgálja az ember e csodafa derekának a haját, azonnal többféle alakú Szűz Mária képe lesz látható a természettől rásütve fehér és barna színben.

A többek közül csak nehányat megemlítve, saját szemeimmel láttam a fa alsó részén a földtől két lábnyi magasságban egy igen szép, tisztán látható tenyérnyi nagyságú Szűz Mária képet, jobb karján a kisded Jézust tartva: ezen kép szemlélésénél a legkülönösebb tünemény az, hogy amily mértékben az ember hátrálva távozik, a kép olyan arányban nő úgy annyira, hogy mintegy két lábnyi magasságú lesz; ezen kép mellett pedig három sor írás látható, mely így szól:

JÉZUS MÁRIA HAZÁNK PÁTRÓNÁJA

1582

MATER DOMINICA FRANCISSIMO MINERITA"

A kápolnánál ágazik le a piros háromszög, amely már egyenesen felvezet a Prédikálószékre, közben pedig 2,5 km alatt 480 m szintet emelkedik, tehát viszonylag elég combos kis út, de egyetértek Böjte Csaba gondolataival, miszerint "...akkor lesz egy hegycsúcson igazán szép a kilátás, hogyha gyalog megyünk oda fel, megizzadunk, verejtékezünk és elfáradunk."

wp_20161231_08_54_39_pro_1.jpg

A csúcsra vezető út kb. kétharmadánál értem el a méltán híres Vadálló-kövek nevezetű sziklaképződményekhez, melyek valójában vulkáni eredetű, kipreparálódott andezit-agglomerátum sziklák. A sziklasort érő eróziós hatások során leváló kőzetdarabok lefelé görögve törmeléklejtőt alkotnak, ahol maga az ösvény is felvezet. A sziklagerinc egyes részei különbözőképpen puhulnak, mivel a kötőanyagként szolgáló tufa jobban mállik, mint a kihűlt lávából megszilárdult kőzettömbök. A sziklaalakzatok az idők során különböző elnevezést kaptak: felfelé az első a "Nagytuskó" vagy "Attila sisakos feje" majd a "Szélestorony", a "Bunkó" és a "Függő-kő" következik. A sort a "Fordított felkiáltójel" és az "Árpád trónja" zárja. Be kell, hogy valljam, nem annyira sikerült belőnöm néha, hogy melyik melyik. Ezen a képen vélhetően a "Fordított felkiáltójel" látható, háttérben pedig a Szőke-forrás-völgy.

wp_20161231_09_05_22_pro_1.jpg

Innen már sejteni lehetett, hogy ismét egész jó panoráma nyílik a Prédikálószékről. Folytattam az utat, lassan felértem a gerincre, ahonnan már lehetett látni a kilátó kontúrjait.

wp_20161231_09_20_19_pro_1.jpg

A 639 méter magas csúcson kis pihenő, kereszt és természetesen a kilátó fogadott, nem volt fenn senki sem.

wp_20161231_10_05_17_pro_1.jpg

A csúcson lévő tábla szerint a Prédikálószék egy hatalmas andezit szikla, amely nevét feltehetően szószékre emlékeztető alakjáról kapta. A miocénban a területet sekély tenger borította, amelyből szigetenként emelkedtek ki a vulkánok. A rendkívül heves kitörések a kráter falából hatalmas darabokat szakítottak le. A következő évmilliók során a hegyek fokozatosan kiemelkedtek, és az erózió lassan elkoptatta a puhább kőzeteket.

A kalauz szerint a nyolcvanas évekig állt itt egy szószékre emlékezte kilátó, ami vélhetően összedőlt, azonban ez is ihlethette a mostani kilátó tervezőjét, ugyanis az új kilátó is egy szószékre hajaz. A 12 méter magas építmény három, felfelé haladva egyre szélesedő teraszáról fokozatosan tűnik elő az egész Dunakanyar panorámája. Az egyes szinteken a térségben jelentős szerepet játszó magyar királyok emlékét elevenítik fel a kézzel festett, kissé fura egyedi tájékoztató táblák. Elvileg a tetején két webkamerát helyeztek el, és ingyenes Wi-Fi is elérhető, bár ez utóbbit elfelejtettem kipróbálni, mert annyira megragadott a kilátás, amikor felértem a kilátó tetejére. Mintha egy felhőgleccser cammogott volna végig a Dunakanyarban!

15896178_10154918171144570_5610211616537730916_o.jpg

Szemben a Szent-Mihály hegy tömbje, a háttérben pedig a Magas-Börzsöny emelkedett ki a felhőpaplanból. Sőt, a távolban még tán a Magas-Tátra csúcsait is ki lehetett venni. Annyira megkapó volt a látvány, hogy sikerült bő fél órát eltölteni fenn, közben elszürcsölgetve egy kis mézes teát, madárlátta karácsonyi bejglivel. Nem sokkal utánam felért egy kolléga is, aki elég király fényképezőgéppel rendelkezett, képei megerősítették a Tátrára vonatkozó feltételezést. Köszönet a képért Király Gábornak!

15724655_1351644374865991_7942181069546551507_o.jpg

A kicsit hosszúra nyúlt időzés után elmúlt 10 óra is, mikor már a piros háromszögön ereszkedtem lefele a másik irányba, miközben egyre többen jöttek velem szembe Pilisszentlászló felől. Ilyenkor érzem úgy, hogy megéri korán elindulni, ha az ember viszonylag felkapottabb helyre igyekszik. Lassacskán leértem a Király-kúthoz, ahol egy viszonylag rozoga pihenő és a kiszáradt Király-kutat találtam. A kalauz szerint az 1950-es évek végén a forrást Kolacsovszky Lajos, turista-újságíróról nevezték el. Nos, otthon utánakerestem a munkásságának, és a Magyar Életrajzi Lexikon cikke szerint főleg történeti és turisztikai tárgyú írásai voltak, mint például A Hevesmegyei Munkásmozgalom kezdőkora (1949); Az őszirózsás forradalom és Proletárdiktatúra Heves megyében (1952); Heves vármegye és a papi reakció (1953). A kor szellemét tükröző írásai alapján érthető, az 50-es évekbeli "keresztelés".

wp_20161231_11_02_40_pro.jpg

Továbbindulva a piros jelzésen a Király-völgyben kiértem a Sikárosi-medencéhez, melyet egy korábbi kéktúrázás során már szintén érintettem, mivel a Sikárosi erdészháznál van a kéktúra egyik bélyegzőhelye.

wp_20161231_11_50_54_pro.jpg

A vadászház mögött haladó kék jelzésen folytattam az utam, ahol egy újabb pihenőt találtam immár közvetlenül az Bükkös-patak mellett. A térkép itt jelöli a Lenkó-emlékművet. Az obeliszk Lenkó Edének állít emléket.  Feliratát csak hosszú bogarászás után tudtam elolvasni. Ezek szerint:

LENKÓ EDE

A TERMÉSZETBARÁTOK TE. V.-VI. KERÜLETI OSZTÁLYÁNAK ALAPÍTÓ TAGJA 1917. DECEMBER 31-ÉN TÚRA KÖZBEN ITT HALT MEG. EMLÉKÉT KEGYELETTEL ŐRZIK A TERMÉSZETBARÁTOK.

ÚJJÁÉPÍTETTE A VASAS TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET BP-I OSZTÁLYA 1959

Kicsit elgondolkoztatott, hogy itt hunyt el pont ugyanezen a napon 99 évvel ezelőtt. Az emlékműre ráférne ismét egy felújítás, főleg hogy 2018 szilveszterén lesz 100 éve, hogy meghalt a túratárs.

wp_20161231_11_57_52_pro.jpg
Továbbhaladva a kék jelzésen az ösvény többször keresztezi a patakot, többször vannak benne kis zúgók, melyek közül pár így december végére már befagyott, volt ahol a patak felszíne is jéggé vált. A tájékoztató tábla szerint a vízfolyás itt olyan tiszta, hogy a védett kövi csík és az indikátorfajként számon tartott, szintén védett kövi rák is megél a vizében.

wp_20161231_12_14_37_pro.jpg

Az út többször kis hidakon vezet át a patakon, majd a Kárpát-forrásról elnevezett pihenőnél célba veszi Pilisszentlászlót, a patak völgyében pedig a kék kereszt visz el egészen a Dömörkapuig. Én a műutat keresztezve Pilisszentlászló fele tartottam, és úgy néz ki, hogy mind nekem, mind pedig a környékbeli vadaknak szerencséje volt aznap, mivel nem volt éleslövészet, így fej-és jószágvesztés nélkül értem el Pilisszentlászlót.

wp_20161231_12_42_56_pro.jpg 
Pilisszentlászlón szintén megfordultam már párszor, ezek közül tán a legemlékezetesebb, amikor az őszi óraátállítás napján erre tartottunk három jó barátommal őrsi túrát, és a településre beérve ránk sötétedett. A kinézett visegrádi - bivakk - szállás pedig elég messzinek tűnt, ezért úgy döntöttünk, hogy a bepróbálkozunk a helyi plébánosnál, hátha megszán bennünket, és a plébánia padlóján elalhatunk a hálózsákunkban. A Gondviselésnek és a papnak hála, így végül is lett szállásunk estére. Köszönet neki ezúton is!

Pilisszentlászlóról tudni érdemes, hogy a török kiűzése után az elnéptelenedett településre a Felvidékről jöttek pálosok, és hoztak magukkal szlovák telepeseket, akik újjáépítették a falut. A középkorban Kékes-nek hívták, az újjáépítés során kapta a Szentlászló nevet. 1947-ben a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében a falu egyharmada, 400 fő visszatelepült Szlovákiába, azonban jelenleg is jelentős szlovák kisebbséggel rendelkezik a község. (A 2011-es népszámlálás adatai alapján a község 1223 lakosából 289 vallotta magát szlovák nemzetiségűnek).

wp_20161231_13_29_23_pro.jpg

A település szlovák kötődéseit hűen jelképezi a Jánošíkova Krčma, azaz a Janosik kocsma, mely a falu központjából kiinduló zöld jelezésen található. Jánošík a szlovákok Rózsa Sándora, a fáma szerint tizennyolc évesen beállt Rákóczi kuruc seregébe. Amikor a trencséni csatában a császári csapatok vereséget mértek Rákóczi seregére, fogságba esett, és kényszersorozás útján a császár szolgálatába került. Rabőrként szolgált, ahol megismerkedett az egyik fogvatartottal, Tomáš Uhorčík zsiványkapitánnyal. Jánošík később visszatért szülőfalujába, de amikor Uhorčík megszökött, beállt a bandájába. Később a zsiványok kapitányává választották, de nem sokáig töltötte be ezt a tisztséget, mert 1713-ban elfogták, majd fosztogatás és a Rákóczi-szabadságharcban való részvétel vádjával halálra ítélték, és még abban az évben Liptószentmiklóson kivégezték. Jelenkori "fun fact" már, hogy 2008-ban mielőtt a szlovák védelmi miniszter lemondott volna tisztségéről, in memoriam őrnaggyá léptette elő Juraj Jánošíkot.

wp_20161231_13_37_20_pro.jpg

Pilisszentlászlóról a korábbi utakból már szintén ismert, és a tavalyi év során turistajelzéssel ellátott Spartacus ösvényen szerettem volna Visegrádra eljutni, így a zöld sávon indultam el kifele a településről, miközben elhaladtam a Pilisszentlászlói Réndzsörsz Fc mennyei megyei arénája mellett. Még az ösvény előtt közvetlenül elhaladtam a Delmár-kúti dűlő hétvégi házai mellett is, amikor az egyik rozoga autó tetején az erdő szélén a következő "totem" fogadott:

wp_20161231_14_06_47_pro.jpg

A nap is lefele kúszott már, egy kiváló horrofilmnek sem lehetett volna jobb nyitójelenete, ezért jobbnak láttam megszaporázni a lépteimet Visegrád felé.

Hamarosan elértem a Spartacus-ösvényt. A ösvény történetéhez hozzá tartozik, hogy valójában vadászati céllal vágták a meredek hegyoldalba. A II. világháborút követően a Pilis turistajelzéseinek felújítását a budapesti egyesületek vállalták magukra. Visegrád környékén a Helyi Ipari Szövetkezetek Spartacus Turista Egyesülete tevékenykedett, akik egy jól sikerült őszi túra után javaslatot tettek a Budapesti Természetbarát Szövetségben az ösvény jelzéssel való ellátására. Akkor még több fronton is megvétózták a turistaút kijelölését, de sok évtized után 2015-ben felfestésre kerültek a jelek. Az ösvény az Öreg-pap-hegyet kerüli meg szintben, gyakorlatilag emelkedés/lejtés nélkül. Az úton szinte csak libasorban lehet menni, de a látvány és az ösvény hangulata feledhetetlen.

wp_20161231_14_39_08_pro.jpg
Az Öreg-pap hegyet megkerülve kijutottam a Jenő-kunyhóhoz, majd a zöld jelzésen továbbindultam Visegrád felé, miközben egyre erősebben kezdett esteledni. A Disznó-zug oldalában ereszkedtem lefele, meg-megpillantva már a település házait. Így búcsúztam végül 2016-tól és a Pilistől.

wp_20161231_15_31_19_pro.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldharomszog.blog.hu/api/trackback/id/tr2712091361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása